
A tandemugrás az ejtőernyőzés legegyszerűbb és legbiztonságosabb módja. Így mindenféle előképzettség és bonyolult orvosi vizsgálatok nélkül próbálhatod ki ezt a nem mindennapi sportot - a tandemugrást. Nálunk olyan sok ezer ugrásos oktatókkal ugorhatsz, akik mellett biztonságban érezheted magad. Ejtőernyős felszereléseink a legmodernebb amerikai rendszerek, amelyeket a világ minden részén balesetmentesen használnak tandemugrás során. Oktatóink egész éven át tandemugrással foglalkoznak, így folyamatosan formában tartják magukat. Nyáron itthon, télen pedig Új Zélandon és Gran Canarián dolgoznak. Ennek megfelelően, a magyar minősítéseik mellett, rendelkeznek új-zélandi, amerikai, és spanyol oktatói engedélyekkel.
Saját repülőgéppel és pilótákkal dolgozunk, így senkihez sem kell alkalmazkodnunk. Ez azért fontos, mert ezekkel a feltételekkel nem fordulhat elő az, hogy a megbeszélt időpontban mégsem tudsz ugrani. A saját repülőgép másik nagy előnye, hogy hétköznap is bármikor rendelkezésünkre áll.
Pilótáink sok ezer repült órával rendelkező tapasztalt szakemberek, akik mindenféle időjárási körülmények között magabiztosan repülnek. Gépünk egy Cessna 182-es, amely típust a világ minden részén előszeretettel használják ejtőernyőzéshez.
Tandemugrás, szabadesés a Duna felett!
A Tandemcentrum bázisa a Kisapostagi repülőtér, ami közvetlenül Dunaújváros mellett található. Könnyen és gyorsan megközelíthető az ország minden pontjából.
Pontos útleírás, térkép, GPS koordináták
A reptéren van büfé, mosdó, szállás, tűzrakó hely és kültéri asztalok, padok. Ezek baráti társaságok, csoportok érkezésekor is igénybe vehetőek.
A kísérő barátok, hozzátartozók részére a tandemugrás mellett vitorlázó és motoros sétarepülést tudunk ajánlani.
A tandemcentrum csapat igyekszik olyan teljes körű szolgáltatást nyújtani a tandemugrónak és kísérőiknek, hogy nálunk mindenki megtalálja a számítását.
Reméljük, weboldalunk segítségével sikerül meghozni a kedved életed legnagyobb élményéhez, a TANDEMUGRÁS-hoz!